HU

DR. RÁCZ BERTA JUDIT

2018 januárja óta tagja a Profident csapatának. Parodontológus szakorvos, az íny- és fogágybetegségek gyógyítására specializálódott.

A Pécsi Tudományegyetem Fogorvostudományi Szakán végzett, ott töltötte rezidens éveit, sőt jelenleg is az egyetemen dolgozik főállásban; az orvosi munka mellett részt vesz a magyar és az angol nyelvű gyakorlati oktatásban. Hamar rájött, hogy alázat, kíváncsiság, a fejlődésre való igény nélkül ezen a területen nem lehet minőségi munkát végezni.

A kíváncsiság nem csak a szakma, de az ember iránt is megnyilvánul. Vallja, hogy bizalom és összhang nélkül nincs jó orvos-páciens együttműködés. Empatikus, pillanatok alatt ráérez, kivel hogyan lehet szót érteni. A félelem ellen a humort veti be, és ez általában jó taktika.

A pécsi ügyeleti műszakok során gyorsan kell a helyzetet és a pácienst felmérnie, majd döntést hoznia és cselekednie. Ugyanakkor a parodontológián belül lassan érik be a munka gyümölcse, olykor hónapok múlva derül ki, sikeres volt-e a kezelés. Műtét közben soha nem türelmetlen, de a gyógyulási időszakban bizony siettetné az időt, hogy mielőbb megtörténjen a teljes felépülés.

A legnagyobb szakmai eredmény számára az, ha munkája folyományaként a kollégák egészséges alapokra építkezhetnek.

Régi hobbiját, a lovaglást ma már csak alkalomszerűen űzi, de túrázással, akadály-és terepfutással rendszeresen próbára teszi önmagát. Szeret fényképezni, és bár rengeteg szájfotót készít munkája során, ám a szívének igazán kedves fotótémák a természeti szépségek és az általa nevelt orchideák.

 

A dr. Rácz Berta Juditról készült hosszabb anyagunkat ITT olvashatják!

Profident Fogászati Centrum
Hívjon minket!
Kapcsolat