HU

Barázdazárás

A barázdazárás biztonságos és fájdalommentes eljárás a fogszuvasodás megelőzésére, de terápiás céllal is alkalmazható a kezdődő szuvasodási folyamat megállítására a fogak barázdáinak és gödröcskéinek területén. A kezelés során nincs fogfúrás, nincs foganyag-veszteség. A gyermekkorban alkalmazott eljárás hatékonyan védi a maradó őrlőfogakat a szuvasodástól.

A fogbarázda a maradó őrlőfogakon lévő, homokóra formájú mélyedés, mely sokszor azt a veszélyt rejti, hogy a baktériumok, az ételmaradékok könnyen megbújnak benne. A barázdazárás során ezeknek a fogbarázdáknak a feltöltését végezzük el, hogy a fog romlását megakadályozzuk. A fogbarázdák jól tapadó és kiválóan záró anyaggal kerülnek lezárásra, amely a barázdák mélyét tökéletesen leszigeteli, így nem hatolhat a mélyére semmilyen szennyeződés.

A maradó fogak az előtörésüket követő 1-2 évben szuvasodnak leginkább, mivel nem tartalmaznak még megfelelő mennyiségű kalciumot, és a baktériumokkal szemben szinte teljesen védtelenek.

Mikor javasoljuk?

Az újonnan előbukkanó őrlőfogak még az igen alapos, a szülő által segített fogmosás ellenére is könnyen kilyukadnak. A barázdazárást elsősorban azoknál a gyerekeknél ajánljuk, akiknek mély barázdákat figyelünk meg a fogain, de természetesen minden őrlőfogat hatékonyan véd az eljárás. A barázdazárást akkor lehet elvégezni, amikor a maradó fog rágófelszínét már nem borítja az íny. Ez a pillanat az előtörés után körülbelül fél-egy évvel érkezik el.

Amennyiben a maradó fogak megjelenésekor nem végeztetjük el a barázdazárást a még biztosan egészséges fogon, a már kezdődő szuvasodás mellett nehézkesebben kivitelezhető, jelentős fogszuvasodás esetén pedig már nem alkalmazható. Jó tudni, hogy a szuvasodás az őrlőfogak esetében sokszor szinte láthatatlan. Kicsi, felületi elszíneződésnek tűnhet, ám a barázda mélyén ekkor már sokszor igen nagy „lyuk” található. Ezért is fontos, hogy a fogváltás idején különösen gyakran ellenőriztessük gyermekünk fogait a szakemberrel.

barázdazárás

A barázdazárás nem örök életre szóló megoldás. Amennyiben helyesen végezték el, a záró réteg 2-4 évig nyújt védelmet. A félévente esedékes fogászati kontroll részeként ellenőrizzük, hogy a barázdazárás nem sérült, és valóban hatékonyan védi a fogakat.

A barázdazárás menete

Mielőtt belevágunk a barázdazárás műveletébe, megnyugtató tudni, hogy a kezelés egyáltalán nem fájdalmas és viszonylag gyors eljárás, így a gyermeket nem terheli meg.

A barázdazárás első lépéseként a fogorvos alaposan megtisztítja a fogat, annak érdekében, hogy a speciális tömőanyag jól megtapadjon. Ezt követően a fog felületét nagy nyomású levegővel szárítjuk le. Ezután kerülhet a fogra az a zselé, amely a fogzománc felületét finoman „megmarva” lehetővé teszi, hogy a tömőanyag meg tudjon tapadni a fog felszínén. A 35 százalék körüli foszforsavból álló színes zselé nem árt a fognak, csupán kissé érdesebbé teszi a fogfelületet, hogy a barázdazárás tartósabb legyen.

Az előkezelés után a fogat újra leszárítjuk, és a fog felületére egy speciális, fényre megkötő ragasztóanyagot viszünk fel, majd a barázdák mélyére töltjük a folyékony barázdazáró anyagot. Ez az átlátszó vagy fehér anyag általában fluorkibocsájtó tulajdonságú, hogy a fogat fokozottan védje. A feltöltés után körülbelül 20 másodpercig kell megvilágítanunk a barázdazáró anyagot, hogy tökéletesen megkössön.

Kiterjesztett barázdazárásnak hívják azt az eljárást, amikor a fogbarázdákban lévő elszíneződés már megjelent, és feltehető, hogy elkezdődött a fogszuvasodás. Ilyen esetben sem lehetetlen elvégezni a barázdazárást, ám ekkor először feltárjuk a barázdát egy speciális fúróval, és csak a tömést követően lehet a fog még egészséges barázdáit lezárni.

Profident Fogászati Centrum
Hívjon minket!
Kapcsolat