Dr. Molnár Zsolt mindig is rajongott a biológiáért, így a gimnázium alatt nem volt kérdés számára, hogy orvos szeretne lenni.  A fogorvosi pálya lehetővé teszi számára a szakmai kiteljesedést, miközben azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. Arról beszélgettünk vele, hogyan jutott el az implantológiához, miként látja a szakterület fejlődését, és mivel foglalkozik legszívesebben szabadidejében.

„Gyermekkoromtól kezdve lenyűgöz a biológia világa, mindig is érdekelt az emberi test felépítése és működése, valamint a minket körülvevő élővilág. Biológia-fizika szakos gimnáziumba jártam, így a pályaválasztás során fel sem merült bennem, hogy az orvosi szakmától eltérő hivatást válasszak. Az egyetemi felvételi alatt fogorvosnak, második helyen pedig általános orvosnak jelentkeztem.

Szerencsére, amikor bekerültem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karára, megerősödött bennem az érzés, hogy jól döntöttem” – mondta dr. Molnár Zsolt, aki saját bevallása szerint azért szeretett volna inkább fogorvosi területen dolgozni, mert úgy érezte így valóban megmutathatja a tehetségét, kamatoztathatja kézügyességét, és a több üléses kezelések során erősebb személyes kapcsolatot alakíthat ki a betegekkel is.

Az implantológia csodája

Molnár doktor a Pécsi Szájsebészeti Klinikán kezdte meg munkáját, majd gyakorlati idejének letelte után Budapestre költözött. Egy kollégája ajánlására próbanapra jelentkezett a Profident Fogászati Centrumba: ez 2004-ben történt, azóta 12 év telt el és Molnár doktor azóta is nagy lelkesedéssel gyógyítja a rendelőben megforduló betegeket. A fog- és szájbetegségek szakorvosaként kezdetben főleg koronákat, töméseket készített, ám figyelme hamarosan a szájsebészet dinamikusan fejlődő területe felé fordult.

A szakmai szempontok közül a csapatmunkát, a rendelő technikai felszereltségét, illetve a nagy esetszámból adódó tapasztalatszerzést, szakmai fejlődést tartja igazán fontosnak és a Profidentben mindezt egy helyen megtalálta. „A profi csapatnak köszönhetően egyéb szakterületekkel is hatékonyan lehet konzultálni, ezen kívül rendkívül fejlettek a technikai lehetőségek is, ami lényegesen megkönnyíti az orvosok munkáját.”

Az évek folyamán nagy gyakorlatra tett szert a fogászati implantátum beültetés különböző módszerei terén, a kombinált fogpótlások, valamint a modern fémmentes esztétikus megoldások kivitelezésében. „Elsősorban azért választottam az implantológiát, mert mindig is érdekeltek az újdonságok, folyamatosan kerestem a kihívásokat.

Véleményem szerint ez az egyik legérdekesebb szakág ma a fogászat területén.

Az implantológia rengeteget fejlődött az elmúlt időben, szinte félévente jönnek ki új termékek, illetve technikák, ezért folyamatosan járok továbbképzésekre, tanfolyamokra. Egyre inkább az azonnali felépítés és terhelés felé tolódik a terület, ami azt jelenti, hogy teljes foghiány esetén is azonnali fix pótlást tudunk készíteni. Egészen bámulatos, hogy valaki bejön a rendelőbe hiányos fogazattal, és akár már másnapra új koronát tudunk neki készíteni.”

Molnár doktor szerint a legnagyobb szakmai siker, ha a páciensek életminőségében látványos javulást tud elérni. „Mindig próbálom a betegek kéréseit a szakmai irányelvekkel összehangoltan megvalósítani, miközben igyekszem mindenkihez vérmérsékletének, tűrőképességének, igényszintjének megfelelően alkalmazkodni.”

Művészet a természetben

 

A szakmai kötelezettségek és családja mellett Molnár doktor szabadidejét legszívesebben a természetben tölti. A kezdetben hobbinak induló természetfotózás az évek során igazi szenvedéllyé nőtte ki magát: fényképeivel sikeresen szerepel fotópályázatokon, de néhány remekmű akár a Profidentben is megtekinthető!