Annyira tartott a fogorvostól, hogy az első konzultációk nem is a fogorvosi székben, hanem a klinika folyosóján zajlottak; mára viszont úgy kéri a következő kezelési időpontot, mintha a fodrászához jelentkezne be.
A 46 éves Magyar Sándor nagy utat járt be a Profidenttel, és nem csak a félelem leküzdését illetően. Érdemes megismerni a történetét, leginkább azért, mert rendkívüli nyíltsággal beszél fogászati problémáiról, illetve a sikeres kezelés életminőségre gyakorolt pozitív hatásairól.
„Hogy mitől alakult ki 43 éves koromban az a nagyfokú fogínysorvadás, ami rövid idő alatt ilyen komoly rombolást végzett a számban? Rejtély. Makkegészséges vagyok, rendszeresen sportolok, kórházban az életemben nem voltam. Mégis, három év alatt alul-felül teljesen visszahúzódott az íny a fogaimról; ám mivel fájdalmam nem volt, viszont a traumatikus iskolai fogászati élmények hatására gyerekkorom óta rettegtem a fogorvostól, egyre csak halogattam a kezelést. A látvány zavart, de az az igazság, hogy mivel naponta szembesültem vele, egy idő után a szemem hozzászokott, immunissá váltam.
Az állapotom az életem minden területére kihatott.
Ügyvezető vagyok egy cégnél, és bár próbáltam mind több feladatot az irodámba zárkózva, online megoldani, nem kerülhettem el a személyes találkozókat, tárgyalásokat, amelyeken végig feszengtem. Otthon sem tudtam már magam elengedni, rosszkedvű voltam, nem nevettem; én, aki korábban imádtam a humort, a jókedvet! A párommal szemben is egyre kellemetlenebbé vált az állapotom, lassan kikopott az intimitás az életünkből.
Szinte sokkoló volt szembesülni azzal, hogy a fogászati bajaim hatása mennyire nem csak a számra korlátozódott!
Tarthatatlanná vált a helyzet, lépnem kellett.
Több fogászatra elmentem, alaposan utánajártam a lehetőségeknek. Azt szerettem volna, hogy fájdalom nélkül és mihamarabb túllegyek az egészen, ezért olyan klinikát kerestem, ahol altatásban is végeznek fogászati kezelést; így jutottam el a Profidentbe is.
Hogyan döntöttem végül a Profident mellett?
Egy dologban az összes fogászat megegyezett: menthetetlenek a fogaim, mindet ki kell húzni! Megrázó volt ezt hallani, álmatlan éjszakáim voltak, folyamatosan kattogott az agyam: hogy jutottam el idáig a negyvenes éveimre? Kerek egy évembe került ezt a tényt feldolgozni, addig nem is léptem tovább.
Amíg ebben a kérdésben mély egyetértés volt a fogászatok között, a részletekben markáns eltéréseket tapasztaltam. Volt, ahol 1-1,2 millióval többet mondtak végső árként; nem egy helyen pedig azzal kecsegtettek, hogy öt nap alatt letudjuk a teljes procedúrát. Naná, hogy páciensként ez szimpatikus volt: gyorsan kihúzzák az összes fogam, rögtön beteszik az implantátumokat, és kész!
A Profidentben dr. Gucsi Végh Krisztiánnal, a Profident vezető főorvosával konzultáltam, aki elmagyarázta az ilyen vállalások árnyoldalait is. Meg kell, hogy mondjam, sehol ilyen korrekt és részletes tájékoztatást nem kaptam; ennek köszönhetően azonban laikusként is megértettem, hogy a húzás helyén keletkezett sebnek tisztulnia, gyógyulnia kell, nem szabad rögtön implantátumot beletenni, különösen nem 28 fog esetén.
A doktor úr azt is elmondta, hogy nem lehet valakit egy évben akárhányszor elaltatni rizikó nélkül, hacsak komoly betegség, életveszélyes állapot nem indokolja. Az esetemben a teljes procedúra akár négy-öt altatást is jelenthetett volna 12 hónap leforgása alatt, ami sok, nagyon sok.
Kezdeti nehézségek
A fenti beszélgetések eleinte a folyosón zajlottak, mert a kezelőbe be sem mertem lépni (nem, hogy a székbe beülni), de a doktor úr végtelen türelme, őszintesége, odaadása átbillentett. Felajánlotta, hogy egyetlen fognál próbáljuk ki a helyi érzéstelenítésben végzett húzást; belementem, és hát mit mondjak: annyira nem éreztem semmit, hogy azon nyomban kihúzattam vele egy másik fogamat is!
Sokszor gondoltam arra korábban, hogy jó lenne egyszer úgy jelentkezni be fogorvoshoz, ahogy a fodrászához kér időpontot az ember: félelem és stressz nélkül; de úgy éreztem, ez sosem fog eljönni.
Nos, a Profidentnél a harmadik vagy negyedik ülés után – kettesével-hármasával húztunk – eljutottam ide! Kellett ehhez Gucsi doktor megnyugtató személyisége, az összes munkatárs bátorító hozzáállása, az az elképesztő odafigyelés és megerősítő támogatás, amiben a recepción dolgozó hölgyektől kezdve az asszisztenseken át a kezelőorvosaimig bezárólag mindenki részesített; és nem utolsósorban kellett a Profidentet belengő barátságos, családias, harmonikus légkör.
Alig négy hónap alatt kihúzták az összes fogamat.
Hátulról haladtunk, elöl hagyták meg legtovább a fogaimat, hogy a beszéd támogatása biztosított maradjon a számban. Volt egy rövid időszak, amikor már alig volt saját fogam, ezt szájmaszk viselésével hidaltam át. Akkor értettem meg, mennyire is nyomasztott a fogaim állapota, amikor már a maszk hordása is jelentős hangulatbeli különbséget eredményezett: a takarásában újra felszabadultan nevettem. Persze az ideiglenes fogsor volt az igazi minőségi váltás: mert bár funkcionálisan nem volt egyenértékű a véglegessel, esztétikájában pont úgy nézett ki!
A húzások után is volt még „félnivalóm”: a műtét
Az implantálásra egy egész team jelent meg, döbbenten néztem, te jó isten, hányan vagyunk! Magát a szájsebészeti munkát Velich doktor úr végezte. Alaposan elzsibbasztott, és minden újabb lépés előtt elmagyarázta, mi következik. Se pánikot, se fájdalmat nem éreztem, pedig történt egy s más a számban. A beépülés folyamata négy hónapon át tartott, komplikációk nélkül. Bekerültek az ínyformázó csavarok, és a varratszedés után Gucsi doktor négy-öt egyeztetés során elkészítette a végleges felépítményt, ami egy úgynevezett stéges fogpótlás.
Milyen az életem az új fogsorommal?
Mint egy álom. Minden, de minden sokkal jobb. Először is: a kezelés ideje alatt rengeteget fogytam – huszonöt kilót! -, ami rám fért. Nem éheztem, hiszen természetesen az ideiglenes fogsorral is lehet enni, csak valamivel körültekintőbbnek kell lenni; én pedig úgy voltam vele, hogy ha már így alakult, akkor nem erőltetem az evést. És bár a végleges fogsorral gond nélkül ehetnék bármit, de ha már így alakult, akkor próbálom tartani a súlyomat. Rengeteget mosolygok, nyaraláskor több száz fotó készült rólam, ami azelőtt nem volt jellemző, kifejezetten kerültem a kamerát.
Helyreállt az önbecsülésem munkában, magánéletben egyaránt.
Újra szívesen és magabiztosan ülök le tárgyalni és az otthonunkba is visszatért a derű, sokat viccelek és hatalmasakat nevetünk.
Sok páciens beszámolóját olvastam, sokakkal beszélgettem, meséltek a csökkenő önbizalomról, az elmaradó nevetésekről, a ritkuló társas kapcsolatokról, még a mind gyatrább emésztésükről is, de a foghiány bizonyos egyéb következményeiről mindenki mélyen hallgatott! Márpedig a fogatlanság állapota az intim szférára is kihat: elmarad a csók, végül minden gyöngédség. Az esetünkben is ez történt, borotvaélen táncolt a kapcsolatunk, ám a beavatkozásnak hála, megújult szenvedéllyel, szívvel-lélekkel fordulunk egymáshoz. A feleségem nem csak ily módon profitált a fogászati kezelésemből: amikor az ideiglenes fogsor miatt kevesebbet és megfontoltabban ettem, szolidaritásból csatlakozott hozzám: ő mára harminckét kilótól szabadult meg! Úgyhogy csak bátorítani tudok mindenkit, mert ennek a döntésnek ilyen jellegű, roppant pozitív „mellékhatásai” is vannak. Jogosan mondhatom, hogy
amikor a Profident szakembereivel belevágtam a kezeléssorozatba, az életem minden területére, minden egyes napomra, pillanatomra, a hátralévő éveimre, évtizedeimre kiható döntést hoztam.”
Ha megismerné Sándor történetét a kezelőorvos szemszögéből is, olvassa el a Dr. Gucsi Végh Krisztiánnal készült cikkünket is!
