Édesanyja fogászati asszisztens, mégsem ez adta a fő indíttatást. Szeretett volna másokon segíteni, örömöt szerezni. A kézügyességét kamatoztatni akarta, a gyógyítás vonzotta, és mivel tanulni tudott, sőt szeretett, hát felvételizett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karára.

Dr. Csillag Eszterrel beszélgettünk. 

Móka és munka

dr. Csillag Eszter

Azt mondja, valamilyen szinten zsákbamacska, ha az ember az orvosi pálya mellett dönt, hiszen az egyetemen derül ki igazán, kinek való a gyógyítás és egyáltalán az, hogy kinek való az orvosi egyetem. Anatómia, patológia, csak néhány a „mumus” tárgyak közül. „De megmaradtam” – mosolyog. Az egyetemi évekre szívesen emlékezik, a kollégiumban igazi közösségi élet zajlott, de nem szépít: küzdelmes volt a hallgatói lét.

Osztrák szomszédainknál

2014-ben, a diploma kézhezvételét követően, a szívét követve, Ausztriába költözött. Németül tanult, és hogy a fogászat világától se távolodjon el, egy fogorvosi rendelőben asszisztenskedett. Egy évvel később, már biztos nyelvtudással felvértezve fogorvosként helyezkedett el.
Az Ausztriában töltött fél évtized alatt a legtöbb területen komoly szakmai rutinra tett szert: szájsebészeti beavatkozásokat, gyökérkezeléseket és teljes szájrehabilitációkat egyaránt végzett.

dr. Csillag Eszter

Protetika mindenek felett

Hazatérése után, 2019-ben belevágott a rezidensi képzésbe. Már az egyetemen is vonzotta a protetika, mert változatos eseteket kínál és igényli a szépérzéket, kreativitást.
Fő célja az implantációs fogpótlásban való jártasság megszerzése, de ez nem jelenti azt, hogy egy kombinált vagy kivehető fogsor elkészítését ne érezné ugyanúgy szakmai kihívásnak. „A fogpótlásnak számtalan módja van, ismerni kell az összes eljárást, hogy végül az ideális megoldást találjuk meg.

A lényeg, hogy működjön a végeredmény, rímeljen a páciens igényeivel és lehetőségeivel.”

Fogászat a város (és Eszter) szívében

Egy szakmai lapban bukkant a Profident álláshirdetésére, és a dr. Kovács Györgyivel történt személyes találkozáskor azonnal érezte, hogy megtalálta a helyét. „Már gyermekként kiszúrtam az Astoria fölé magasodó épület első emeletén, az óriási ablakok mögött működő rendelőt. Nem lehetett nem észrevenni, annyira látványos, egyedi volt a koncepció.”
A Profidentet jellemző támogató és családias légkör mellett komoly előnyt, inspirációt jelent az is, hogy a rendelő lépést tart a korral. „Ugyanakkor vallom – teszi hozzá –, hogy bár fontos a technológia, a digitalizáció, az embernél jobbat semmilyen korszerű eszköz nem tud alkotni. Az innovációk arra valók, hogy segítsék a munkánkat, nem arra, hogy elvégezzék azt.”

A maximum a minimum

Az osztrák munkamódszerek eredményeként megtanult önállóan, magas színvonalon ténykedni. „A mai napig igyekszem mindent tökéletesen megoldani,

kizárólag a maximum tesz elégedetté.”

Az önállóság nem egyenlő az önfejűséggel, Eszter igazi csapatjátékos. „Megnyugtató, hogy a Profidentben nagy rutinnal bíró és segítőkész kollégáim vannak, akikhez bármikor fordulhatok. Soha nem fogom azt érezni, hogy a szakma minden fortélya a kisujjamban van és nincs több tanulnivalóm.”

A páciens döntéshez való joga

A legjobbra törekvés mellé empátia társul, valamint a páciens tisztelete: Eszter soha semmit nem erőltet rá senkire. „A páciensek önálló döntésre képes emberek, akiknek én csak segítek, hogy jól válasszanak. Nem veszem zokon azt sem, ha kikérnek egy második véleményt. Sokszor én is ezt teszem, hiszen mindenkinek lehet olyan meglátása, aminek eredményeként a lehető legideálisabb megoldás születik.”

Fő a nyugalom

Türelmesnek vallja magát, legyen szó egy probléma feltárásáról és megoldásáról vagy egy szorongó páciens megnyugtatásáról. „Megpróbálom kideríteni, mi áll a szorongás hátterében.

Ha megtaláljuk a félelem gyökerét, kezelni is könnyebb azt.

A beszélgetés nem csak ezért fontos: az alapos tájékoztatás eredményeként tudhatja a páciens, hogy mi és miért fog történni.”

dr. Csillag Eszter

A korlátok legyőzése

 

„A kedvesem hatására újabban hegyet mászok és via ferrata túrákon veszek részt, de bevallom, minden mászás előtt van bennem némi félsz. A csúcson büszkeséggel tölt el, hogy legyőztem önmagam, a korlátaim.”

Amikor a jövőről kérdezzük, családról beszél és egy vidéki házról; a nagyváros tempója túl sok neki, de úgy képzeli, akkor is csapatban dolgozik majd, mert

a Profidentet is jellemző támogató közeg komoly biztonságot jelent számára.