A fogak kismértékű kopása normális élettani jelenség, hiszen az idő előrehaladtával, a hosszú évtizedes folyamatos használat alatt gyakorlatilag elkerülhetetlen egyfajta „állagromlás”. Sokaknál azonban kóros mértékben és tempóban történik a kopás, akár egészen fiatal korban. Az elváltozás leggyakoribb kiváltó oka – a saverózió mellett – a bruxizmus, vagyis a (jellemzően éjjel, öntudatlanul és általában igen nagy erővel végzett) fogcsikorgatás, szorítás.
Legfrissebb történetünk főszereplője, Gergő (37) az éjszakai csikorgatással gyakorlatilag „legyalulta” a fogait. Az esztétikáját és funkcionalitását vesztett fogsora mind negatívabban hatott mindennapjaira.

„Oly sokat kaptam a Profidenttől, hogy az a minimum, hogy ország-világ elé tárom a történetemet, még ha a téma érzékenysége miatt arcomat és teljes nevemet nem vállalva; remélem, ezt megértik a kedves Olvasók!”

Bruxizmus (fogcsikorgatás) miatt leépülő zománcréteg

„Hogy mikor kezdődött a folyamat? Pontosan nem tudom megmondani, de az biztos, hogy az elmúlt 5 évben érzékeltem igazán, hogy lassan, de észlelhetően vékonyodott fogaimon a zománcréteg, míg végül előtűnt a dentin. A zománc híján sárgás-szürkés színt öltött fogsorom lehangoló látványt nyújtott. Ha mindez nem lett volna elég, meg is rövidültek, gyakorlatilag megfeleződtek a fogaim, aminek következtében a teljes arcom megváltozott: beesetté váltak az ajkaim, az állkapcsom karakterét vesztette, az arcom rövidebbnek hatott. Nem szerettem tükörbe nézni és egyre kevesebbet mosolyogtam. Idővel az étkezés is mind problémásabbá vált. Csak egy példát mondok: fogaim érzékenysége és gyengesége miatt már nem tudtam elrágni egy almát. Eleinte erre az volt a reakcióm, hogy elhagytam az étrendemből a keményebb, rágósabb vagy épp savasabb ennivalókat, de idővel eljutottam arra a pontra, amikor éreztem: nem dughatom többé a fejemet a homokba, lépnem kell.”

Első próbálkozás fogászati héjakkal

„Eleinte héjakban gondolkoztam, és végül egy fogorvossal bele is vágtunk, de a próbálkozás kudarcba fulladt; a frontfogaimra került kompozit héjak nem bírták a továbbra is fennálló erős szorítást és lepotyogtak.
Megértettem, hogy ennél komolyabb, a teljes fogsoromra kiterjedő és jelentősen invazívabb jellegű beavatkozásra lesz szükség. Mivel számomra nem volt mindegy, hogy kire bízom magam, így rászántam az időt és energiát a kutakodásra, alaposan körüljártam a dolgot. Fogászatok weboldalait bújtam, páciensbeszámolókat, Google értékeléseket olvastam. Számos helyre bejelentkeztem, több szakemberrel személyesen konzultáltam, de egyiküknél sem éreztem azt, hogy ő lenne az ÉN fogorvosom.”  

Nemcsak a szakmai, az emberi minőség is fontos szempont

„Őt végül 2022 márciusában találtam meg, a Profident szakembere, dr. Horváth Dániel személyében. A rendelő egyébként a weboldalon olvasott információk miatt keltette fel a figyelmemet, de meggyőzőek a Google páciensértékelések is.
Dr. Horváth kedvesen fogadott, figyelmesen meghallgatott, alaposan megvizsgált, majd érthetően vázolta, mi a probléma és mi lehet a megoldás. Partnerként kezelt, minden kérdésemre válaszolt. Nála éreztem először, szinte azonnal, hogy rábíznám magam. Nem azt mondom, hogy a korábban megismert fogorvosok között nem lett volna olyan, aki szakmailag jó.

De ha egy fogászati szakember nem ért a kommunikációhoz, ha nem találja meg azt a hangot, amivel az adott pácienshez utat talál, minden profizmus hiába.

Az emberi rész ebből a kapcsolatból kiiktathatatlan, többek között azért, mert a száj állapota roppant kényes téma, bizalmi dolog.” 

Korona a megoldás

„Dr. Horváth megerősítette, hogy a kopás olyan nagymértékű, hogy koronával lehet csak orvosolni a bajt, a fogászati héj erre biztosan nem elég. Elmondta, hogy a koronáknak helyet kell biztosítani a stabilitás érdekében, amihez a saját foganyag egy részét csiszolással el kell távolítani; az ily módon preparált fogakra kerülnek fel egyenként a végleges koronák.”

Hogyan lesz tökéletes a végeredmény? Az ideiglenes pótlás jelentősége

„Bár már messze nem voltak teljes értékűnek nevezhetők a saját fogaim, de így sem volt könnyű 36 évesen azzal szembesülni, hogy gyakorlatilag búcsút inthetek nekik, és mostantól életem végéig művi megoldással kell együtt élnem. Éppen ezért kiemelten fontos volt számomra, hogy a végeredmény tökéletes legyen, minden szempontból megfeleljen az elvárásaimnak. Szerencsére ezzel dr. Horváth is így volt, ezért is javasolt egy átmeneti időre szóló, ideiglenes megoldást. Az ideiglenes fogsorral együttélés során rengeteg benyomást szerez az ember, és a végleges fogsor megtervezése ezek figyelembevételével történik. Bár többletköltséggel járt, de nem volt kérdés számomra, hogy élek ezzel a lehetőséggel.” 

Fájdalommentes bölcsességfog-eltávolítás és gyökérkezelés bevezetésként

„Nem tudtunk azonnal belevágni a mosolyom megújításába, mert az optimális állapot elérése érdekében két bölcsességfogamat el kellett távolítani. Ezt a beavatkozást dr. Horváth Tibor végezte. A műtét simán zajlott, a gyógyulás is komplikációmentes volt. Eseménytelennek azonban nem mondanám a következő időszakot, mert míg a szájsebészeti beavatkozás helyének teljes gyógyulására vártunk, egy fogamon gyökérkezelést kellett végezni; ezt is dr. Horváth Dánielre bíztam. Tartottam a beavatkozástól, azt gondoltam, elviselhetetlen fájdalommal jár majd, hogy az eleve gyulladt fogamba belepiszkálnak, de nem éreztem semmit.” 

Az első pótlás: rendelői ideiglenes pótlás

„A húzások után három hónap alatt regenerálódott az ínyem, így folytathattuk a rehabilitációt. Dr. Horváth Dániel az összes fogamat lecsiszolta, először a felső, másnap az alsó íven. Erre a lépésre is szorongva készültem, hiszen a zománc hiánya miatt rendkívül érzékenyek voltak a fogaim; de megint csak egy teljesen fájdalommentes kezelésben volt részem. Az egyetlen nehézség az volt, hogy hosszan nyitva kellett tartani a számat, egy-egy beavatkozás körülbelül két órát vett igénybe. A preparálás után a doktor úr rögtön készített egy rendelői ideiglenes pótlást, ami nemcsak az esztétika miatt volt fontos – hogy a lecsiszolt kis „vámpírfogak” takarva legyenek –, de védte is a csiszolás eredményeként még szenzitívebbé vált fogakat. Az akrilátból készült rendelői pótlás minden képzeletemet felülmúlóan teljesített az idő alatt, míg a laborban elkészült az ideiglenes fogmű.” 

Élet a hosszú távú ideiglenes pótlással

„Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt ez az időszak. Mivel az ideiglenes koronákat – nyilvánvaló okokból – jóval gyengébb ragasztóval rögzítik, mint a végleges pótlásokat, így az erős szorításom miatt viszonylag gyakran lepotyogott egy-egy korona. Ezeket a rendelőben vissza kellett ragasztani, így átmenetileg rendszeres vendég lettem a Profidentben. Még így, a nehézségekkel együtt is boldog voltam, hiszen az ideiglenes fogsor hatalmas, felemelő fordulatot hozott az életembe a korábbi állapothoz képest: esztétikus volt, így visszaadta a felszabadult mosolygás élményét, és a fogérzékenység miatti kellemetlenségek is megszűntek.” 

Végleges cirkónium koronák – mintha saját fogak lennének

fogcsikorgatás
A különbség magáért beszél

„Végül eljött az idő, amikor megtörténhetett a végleges cirkónium koronák beragasztása. A cirkónium nagyon szilárd, erős, bírja a komoly erőhatásokat, ezért is esett erre a korszerű anyagra a választásunk. Hogy a végleges pótlás még ellenállóbb legyen, porcelán leplezés csak a külső felszínekre és az élekre került, a nem látszódó belső oldalakra nem. A koronák maximális védelme érdekében a doktor úr javaslatára harapásemelő sínt viselek éjszakánként. 

Az első pillanatoktól nagyon szépnek találom a végeredményt; a koronák látványra és érzetre egyaránt úgy hatnak, mintha a saját fogaim lennének.

Amiért az átadás nem volt úgymond katartikus pillanat, annak az a nagyon egyszerű oka, hogy a katarzist, az eufóriát és a végtelen megkönnyebbültség érzését számomra már az ideiglenes pótlás megadta.” 

A visszakapott élet

„A kezelés eredményeként az arcom is megváltozott, újra az a Gergő nézett rám vissza a tükörből, aki a fogászati problémák megjelenése előtt. A családom is megjegyezte, hogy megváltoztak, rendeződtek a vonásaim, és összességében sokkal felszabadultabban viselkedem. Édesanyám így fogalmazott: >>Fiam, a Profident egy szuper hely, Dániel pedig szuper orvos!<< És igaza van!”

Profident: mindenből jeles!

„Emberségből és szakmai tudásból egyaránt abszolút jelesre vizsgázott az egész Profident-stáb;

a végletekig meg vagyok elégedve, ilyen kiváló fogászattal még nem hozott össze a sors.

Dr. Horváth Dánielnek örökké hálás leszek, és nemcsak a régi-új életemért, hanem azért a biztonságérzetért, amit nyújtott. Valahányszor azzal hívtam, hogy megint lepotyogott egy ideiglenes korona, mindig azonnal fogadott, még a legsűrűbb napokon is talált időt nekem. Minden körülmény között számíthattam, számíthatok rá.
Dr. Horváth Tibor szájsebész is kiváló szakember, professzionális, emberséges, empatikus. A recepciósok végtelenül kedvesek, segítőkészek, és nagyon gördülékeny velük a kommunikáció, akár telefonon, akár személyesen.”

Nincs várakozás, fennakadás

„Sokat számított – pláne, hogy gyakran kellett mennem –, hogy soha nem kellett 5-10 percnél többet várnom, mindig tartották az adott időpontot. Korábban, a fogorvoskeresés időszakában azt tapasztaltam, hogy sajnos sok rendelőben szinte alap a csúszás, a páciensek várakoztatása, az akár 30-60 perces késések. Rosszul viselem, ha az időmmel játszanak, mert az idő érték. És hát ki szeret egy fogászaton várakozni…”

Nincsenek rejtett költségek

„Ami számomra még fontos szempont, hogy a Profident az anyagiak terén is maximálisan korrekt. Nem futottam bele rejtett költségekbe, nem értek kellemetlen meglepetések: minden részösszeg pontosan annyi volt, és akkor vált esedékessé a rendezése, ahogyan azt a legelején a tervben leírta és elmagyarázta a doktor úr.”

Örökké Profident

„Ajánlom a Profidentet, akinek csak tudom: családomnak, ismerőseimnek, a számomra fontos embereknek, és az alkalmat megragadva természetesen a kedves Olvasóknak is. Egy barátom fogorvos felesége is annyira jól sikerültnek értékelte a fogászati rehabilitációmat, hogy az egyik problémásabb páciensét dr. Horváth Dánielhez irányította. Suma summárum:  

a Profident nagyon magasra tette a lécet. Ezek után biztos, hogy örökre ide fogok járni!” 

Fogcsikorgatás miatt lekopott fog rehabilitációja
Ilyen volt, ilyen lett