Dr. Danka Eszter

 

Éveken át szenvedélyesen rajzolt és szobrászkodott, az alkotás az élete része. Az egészségügy világa pedig mindig vonzotta, és nagy az igénye a gazdagító emberi kapcsolatokra. Mivel a fogorvoslás egyszerre kreatív tevékenység, gyógyítás és pszichológia, mindent megtalál benne, ami számára mérvadó.

 

Dr. Mártonné dr. Danka Eszterrel beszélgettünk.

„De másról is szó van: a női minőség, a női energiák kulcsfontosságúak számomra, és valamiért úgy éreztem, hogy a fogászat nőies, hiszen erősen jelen van benne a szépség, finomság, az igényesség.” Ezt egyébként most is így gondolja: „Lehet ezt a szakmát finoman és lágyan művelni.”

Tanulás és munka

A gyógyítás iránti vágy talán örökség, az ápolónő nagymama hagyatéka. Az egyetemi évek alatt Eszter a családja maximális támogatását élvezte, egy emberként biztatták, segítették őt. Bár megtehette volna, hogy csak a tanulmányaira koncentrál, önkéntes vállalásként fogászati asszisztensként ténykedett. „Az, hogy orvostanhallgatóként asszisztensi munkát is elláttam, segített a célra fókuszálni; tudtam, hogy miért küzdök, hova tartok.”

Tanítás és munka

A Semmelweis Egyetemen 2015-ben végzett; már hallgatóként szerette a közeget, remekül érezte magát, rezidens éveire is maradt az intézmény berkeiben, és ma is naponta megfordul ott – de már a katedra túloldalán, ahonnan konzerváló fogászatot oktat.

Fogmegtartás, mikroszkóp, esztétika

Dr. Mártonné dr. Danka Eszter szakterülete a konzerváló fogászat és fogpótlás. Igazán az esztétikai eljárások állnak közel hozzá, de ezen nincs is mit csodálkozni – a szépség, harmónia, alkotás, lágyság, finomság szavak gyakran hangzanak el a fiatal doktornő szájából, amikor a szakmáról beszél. Kezeléskor első számú szempont számára a saját fog megtartása; munkájának fontos része a prevenció és az edukáció. A fogászati mikroszkóp sem ismeretlen neki, nagy számban végez mikroszkópos gyökérkezeléseket.

 

mikroszkópos gyökérkezelés

Tükörként működünk

Nyugalmát, derűjét, vidámságát, örök optimizmusát a szájmaszk mögött is megőrzi. Vallja, hogy valamennyien tükörként működünk: azt kapjuk vissza, amit adunk.

„Ha én mosolygok, nyugalmat, türelmet sugárzok, figyelemmel, empátiával és kíváncsisággal, érdeklődéssel fordulok a páciens felé, akkor a páciens is feloldódik, megnyugszik, megnyílik; ez az alapja a sikeres együttműködésnek.”

A fogorvosi szakmához tartozik, hogy pszichésen is kapcsolatot kell teremteni a pácienssel. „Számomra roppant fontos, hogy a kezelés alatt csend és nyugalom vegyen körül bennünket, és senki más ne legyen jelen, csak a szükséges szereplők. A fogászat egy mélyen intim dolog, éppen ezért a diszkréció, az intim légkör fontos.”

Különös házasság

Külön öröm dr. Mártonné dr. Danka Eszter számára, ha a páciens ragaszkodik hozzá, évente legalább egyszer felkeresi őt, és kialakul egy bizalmon alapuló kapcsolat. „A fogorvos és a páciens úgymond >>házasságot>> kötnek,

jó, ha a beteg vissza- visszajár ellenőrzésre, ahogyan egy stabil ponthoz tér vissza időről időre az ember.

Ha állandó a kezelőorvos, sokkal hamarabb felfedezhetők az esetleges elváltozások, az állapotromlás első jelei, hiszen van mihez, a korábbi helyzethez viszonyítani. Nyilván, az elköteleződés nem megy magától, kell hozzá jó adag szimpátia, bizalom és elégedettség.”

A jövő? Végtelen lehetőség!

Amikor a jövőről kérdezzük, kijelenti, hogy nincs a fogászatnak olyan területe, amire azt mondaná, hogy soha. A gyermekfogászat nagy szerelem, de a szájsebészettől sem zárkózik el, hiszi, hogy azt is lehet finoman, lágyan végezni. „Az utam elején vagyok, bőven van még megismerni valóm, ez viszont azt is jelenti, hogy millió lehetőség áll előttem. Mindenre nyitott vagyok, még a fogászat egy kevésbé egzakt területére, a hipnózisban végzett beavatkozásokra is.”
Tisztában van azzal, hogy a fogászat olyan gyors vágtában fejlődik, hogy amivel ma találkozik, az holnapra már sokkal fejlettebb lesz, ezért szükséges a folyamatos tanulás, képzés, nem lehet megállni.

Empirikus megismerés

Visszaemlékszik, amikor az egyik oktatójuk kifejtette, hogy egy fogorvosnak mindent ismernie kell, mindent ki kell próbálnia. „Talán furcsán hangzik, de szerintem

nem baj, ha egy fogorvosnak nem tökéletesek a fogai, ha átesik bizonyos beavatkozásokon; így a saját bőrén – fogán – tapasztalja meg a kezelések menetét,

megismeri az alkalmazott anyagok szagát, konzisztenciáját, mi hova csoroghat, mire kell vigyázni, mi az, ami finom, mi az, ami kicsit kesernyés ízű. Igazán így lehet felkészíteni a pácienst arra, hogy mi vár rá.”

 

Mert kell egy csapat

Dr. Danka Eszter

 

A Profidentben remekül érzi magát, a rendelőt jellemző nyugodt légkör és emberi tempó mellett sokkal több energiája és figyelme jut egy-egy páciensre. Fontos számára, hogy számíthat a kollégáira, hogy egy csapatként dolgoznak. „Orvostársaim remek szakemberek és tisztességes emberek. Az asszisztensnők pedig egyenesen tündérek.

Szívemnek kedves légkör, olyan, amiből a páciens is csak profitálhat.”