A reál- és természettudományok szeretete, logikus gondolkodása, kézügyessége és vágya, hogy embereken segítsen, ösztönözte arra, hogy a fogorvosi hivatást válassza. Már a képzésre jelentkezéskor érezte, a szájsebészet az ő útja. „Nem hiszem, hogy lenne más, amivel szívesebben foglalkoznék, ami hosszú távon is kielégítene” – mondja. A csúcsra tör, a legjobbak közé akar kerülni; tehetségét, elhivatottságát nézve erre minden esélye megvan.
Ismerjék meg dr. Joó Ádámot!
Inspiráló otthoni és egyetemi közeg

„Támogató közegben nőttem fel, szüleim minden segítséget megadtak az egyetemi felkészülés és a hallgatói évek során is. Folyamatosan biztattak, bátorítottak. A Semmelweis Egyetemet korábban diákként, most pedig rezidensként is motiváló közegnek tartom. Sok esettel találkozom, megismerhetem a technikai innovációkat, komoly fej- nyaksebészeti műtétekhez asszisztálok és három nyelven oktatok.” Szívesen vesz részt az elméleti képzésben, vallja, hogy a tanítással, az ismeretek átadásával a saját tudása is mélyül.
Kihívás, előrelépés
„Más területen is kipróbáltam magam, fél évre becsatlakoztam az egyetem Élettani Intézetének molekuláris szintű kutatásaiba, és bár kifejezetten élveztem, de tudtam, hogy hosszú távon csakis a gyógyítás jön szóba.” Az egyéb érvek mellett kiemelten fontos számára, hogy fogorvosként folyamatos kihívások érik, állandóan fejlődnie kell, hogy tartsa a lépést. „Szerencsés alkat vagyok, a kihívások nem bénítanak, hanem motiválnak, ezért keresem is azokat. Mindig egy kicsit másképp csinálni, kicsit többet nyújtani – ez a hitvallásom.”

Profident, a támogató szakmai közeg
A Profidentbe 2020 nyarán érkezett, még rezidens korában. Szakavatott kollégák támogatása mellett a szájsebészeten túl általános fogászati beavatkozásokat végzett, hogy minden területen tapasztalatokra tehessen szert. „Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy szájsebészként képes legyek a maximumot nyújtani.”
És hogy milyennek látja a Profidentet? „Barátságos, támogató a légkör, kivétel nélkül mindenki rendkívül segítőkész. Soha nem maradok magamra; ha kérdésem akad, mindig van kihez fordulni.”
Összhang a jó eredményért
Korát meghazudtolóan megfontolt. Tervezéskor minden tényezőt figyelembe vesz, így készíti el a páciens számára legmegfelelőbb kezelési tervet.
A logikus gondolkodásmód, a szakmai alaposság, a szervezőkészség mellé empátia társul, sokszor ezen és a megfelelő kommunikáción múlik a siker. „Fontos az összhang, hogy a páciens is érezze, közös a cél, mert így boldogan és szorongások nélkül, partnerként vesz részt a folyamatban.” Azt mondja, egy beavatkozás előkészítésekor semmit nem szabad siettetni. Rá kell szánni az időt az egyeztetésre, majd a szakmai szempontokat és a páciens igényeit a lehető leginkább harmonizálva közös nevezőre kell jutni. Számára az a sikeres eset, amikor a páciens úgy távozik, hogy az elért végeredmény felülmúlta az elvárásait.
A kihagyhatatlan emberi tényező
Bármilyen csúcstechnika csak akkor ér valamit, ha a megfelelő esetben alkalmazzák, mondja. Vagyis a fő szempont a személyre szabott kezelés. Az emberi tényező az orvos és beteg oldalon is kihagyhatatlan. „Elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben robotok fogják végezni a fogászati beavatkozásokat, azonban semmiképpen sem gondolom ezt egy pozitív jövőképnek. A páciens számára kiszolgáltatott helyzet lenne, hiányozna az alapvető emberi kapocs.”
Csak ne fájjon!
Amikor az általa végzett szájsebészeti beavatkozásokról mesél, kiemeli, hogy a kulcs a fájdalommentesség; a boldogan, elégedetten távozó páciens lelkiállapota a gyógyulásra is kihat. „Az emberek napjainkban is félnek a szájsebészi műtétektől múltbéli rossz élmények, közszájon forgó rémtörténetek miatt, pedig ma már tényleg fájdalommentesen végezhetők a legnagyobb beavatkozások is.”
Töltekezni, megújulni

A sport mindig az élete része volt, gyerekként úszott, teniszezett. Mostanában olyan fizikai aktivitást keres, ami a szabadban végezhető, lelki feltöltődést nyújt. A túrázás, hegymászás, futás mentálisan teljesen kikapcsolja. „Általában gyorsan futok, mindig a következő lépésre koncentrálok. Öt-tíz kilométeres távokat vállalok, terepen, erdőben néha többet.”
Társasági embernek vallja magát, több baráti köre van az élete különböző szakaszaiból. Most a járványhelyzet miatt virtuálisan tartják a kapcsolatot, de már nagyon várja a személyes találkozásokat. „A családomra, a barátaimra mindig számíthatok, és ez a biztos háttér a rendelőben végzett munkámra is pozitívan hat.”