A digitalizáció egyre nagyobb teret hódít magának az élet minden területén, és úgy tűnik, ez alól a fogtechnika világa sem kivétel. A számítógépek precízebb és pontosabb munkavégzést tesznek lehetővé, megkönnyítve és hatékonyabbá téve ezzel a különböző implantátum felépítmények, hídpótlások, koronák, kivehető fogpótlások, inlayek és orthodonciai eszközök kivitelezését.

fogtechnika 1

 

Lakatos Géza az Ab Ovo Digital Dent vezetője és Szamosvölgyi Mihály fogtechnikus a modern fogtechnika innovatív megoldásairól, a digitalizáció előnyeiről, és a jövő fogtechnikai irányairól osztották meg gondolataikat velünk!

A hiányos fogazat megfelelő helyreállítása, és a tökéletes mosoly kialakítása magas szintű orvosi szakértelmet és precíz fogtechnikusi munkát követel. A fogtechnika jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben, melynek eredményeképpen a szakemberek mára egyre jobb minőségű, és igényesebb termékeket tudnak a páciensek rendelkezésére bocsájtani. Lakatos Géza, az Ab Ovo Digital Dent vezetője elmondta, nem könnyű lépést tartani a technológiai változásokkal, hiszen egymás után jelennek meg az egyre fejlettebb eszközök, melyek beszerzése komoly befektetést igényel, emellett pedig a fogtechnikusoknak egyénileg is képezniük kell magukat, ahhoz, hogy lépést tartsanak a fejlődéssel és versenyképesek maradjanak.

A digitalizáció előretörése a fogtechnikában

A fogászatban is egyre nagyobb szerep jut a digitalizációnak, illetve a 3D-s nyomtatásnak. „A CAD/CAM (számítógéppel tervezett, számítógép által legyártott) technológiával elkészített termékek előállítása ugyanúgy kezdődik, mint a klasszikus fogtechnikai módszerek esetében. Ha megkaptuk a lenyomatot, vagyis a szájképletek pontos negatív mását, abból elkészítjük a gipszmintát. Tulajdonképpen innentől kezdve válik ketté a klasszikus és a digitális technika. Míg a hagyományos koronák vázát a fogtechnikus egy speciális viaszból formázta meg, mely egy rendkívül körülményes folyamat volt, addig a digitális megoldás segítségével a gipszmintát egyszerűen csak behelyezzük a scannerbe. Ezt követően a lézer leolvassa a gipszfelület paramétereit, majd egy 3D nyomtató segítségével legyártatjuk a terméket. Miután a legyártott termék visszaérkezik, már csak precíziós kidolgozásra, vagyis apró finomításokra van szükség. A digitalizációnak köszönhetően már a gipszmintákat sem kell megőriznünk, hiszen ezek 3D-s változatai már egy nagyobb méretű winchesteren is elférnek” – mondta Lakatos Géza.

A szakember hozzátette, hogy a 3D nyomtatás egyelőre kizárólag fémpótlások és műanyag fúrósablonok, harapássablonok, fogszabályozó készülékek esetében alkalmazható, a cirkon termékek legyártása ugyanis jelenleg marással történik. „A cirkóniumból készült fogpótlásokat ugyanúgy digitálisan tervezzük meg, de ezek később egy úgy nevezett CNC megmunkáló központba kerülnek, ahol egy félkemény cirkón tömbből marják ki őket.

Bár a cirkónium 3D nyomtatással történő előállítására is vannak már kísérletek, ez a kivitelezési forma egyelőre még nagyon gyerekcipőben jár.”

Nagyobb pontosság és letisztultság

A digitalizáció több szempontból is megkönnyíti a szakemberek munkáját. Lakatos Géza és Szamosvölgyi Mihály szerint a 3D nyomtatók nagy előnye, hogy mindig azonosan jó minőséget tudnak produkálni. Míg a hagyományos fogpótlások esetében az emberi megmunkálásnak vannak rizikófaktorai, addig a 3D-s nyomtatással legyártott termékeknél ez nem fordulhat elő – az eredmény tűpontos lesz. Az így készült vázak homogenitása is sokkal jobb, nincsenek benne a hagyományos technikánál gyakran előforduló zárványok (levegős részek), hiszen a lézer fémporból, apró pontokból építi fel a koronát. A digitalizációnak köszönhetően a nagy távolságok sem jelentenek többé problémát: a fogtechnikusok egy csatolt file-ként, bármikor továbbítani tudják a három dimenziós munkát egy külföldi központba. „Összességében elmondható, hogy ez a technika sokkal letisztultabb, és elegánsabb. Én magam sokáig használtam a hagyományos fogtechnikai módszereket, és akkoriban még elképzelni sem tudtam, hogy a számítástechnika egyszer szerves része lesz a szakmának. Ma már ott tartunk, hogy a digitalizáció, illetve a képi kommunikáció elválaszthatatlan a fogtechnikától” – mondta Lakatos Géza.

A fogtechnika jövője

A fogtechnika jövőjével kapcsolatban Lakatos Géza és Szamosvölgyi Mihály elmondta, a számítógépes technológia egyre nagyobb területet hódít meg ebben a szakmában, ez azonban még korántsem jelenti azt, hogy a manualitás teljesen kikerülne a folyamatból. „Ha így történne, a fogtechnika robotszakmává válna. Bár a digitalizáció pontosabb munkát tesz lehetővé, a manualitás még mindig fontos szerepet játszik a termékek elkészítése során, hiszen a kerámia por és modelláló folyadék segítségével visszük fel a fémre. Így lehet színezni, festeni, formákat kialakítani. Ez adja a termékek individualitását. A gép tehát el tud készíteni egy sablont, viszont az egyedi megoldásokhoz már szakember közreműködésére van szükség, mivel a fogművet viszonyítani kell a már meglévő fogakhoz is. Természetesen a pótlások anatómiai részét is ki lehet alakítani digitálisan, ám ez messze nem olyan esztétikus, mint az általunk használt rétegkerámia” – árulta el Szamosvölgyi Mihály.

A fogtechnikusok szerint a jövőben a scannelés fejlődésének hatására eltűnhetnek a lenyomatok, így szinte minden digitálisan fog történni. Emellett nagy valószínűség szerint az olyan innovatív anyagok is elterjednek majd a piacon, mint például a Bio HPP, mely kiváló biokompatibilitással  és mechanikai tulajdonsággal bír, valamint a kerámia kompozit, mely a kerámiával összehasonlítva sokkal rugalmasabb, és az ízületeket is jobban kíméli.

„A célunk, hogy folyamatosan alkalmazkodjuk ezekhez a változásokhoz, hiszen csakis úgy lehet lépést tartani a dinamikus fejlődéssel és fennmaradni a piacon, ha az átlagnál magasabb színvonalat nyújtunk” – hangsúlyozta Lakatos Géza.