Magyarország évek óta fogászati nagyhatalom, az európai fogászati turizmus közel 40 százaléka hazánkba irányul. Míg a külföldiek egymásnak adják a budapesti és a vidéki rendelők kilincsét, ugyanez nem mondható el honfitársainkról. A lakosság több mint egyharmada csak akkor megy el fogorvoshoz, amikor már problémája van, és többen keresik fel a fogorvost foghúzás, mint általános ellenőrzés miatt.

 

Így már nem is olyan meglepő az a sokkoló tény, hogy Európán belül a magyar szájakban található a legtöbb szuvas fog, illetve rendkívül magas számban fordulnak elő a fogvesztés legfőbb okaként számon tartott különböző fogágybetegségek (pl. ínyvérzés, ínygyulladás) is a népesség körében.

A számok önmagukért beszélnek

A Fogszuvasodásmentes Jövőért Szövetség (ACFF) – a világ vezető fogorvosai és a fogászati szakma egyéb képviselői által létrehozott nonprofit szervezet – a hazánkra vonatkozó jelentésében a következő adatokat tette közzé:

Magyarországon

  • a 6 éves gyerekek mindössze 41 százalékának egészségesek a fogai
  • a 12 éves gyerekeknek átlagosan 2-3 foga szuvas, és csak 38 százalékuknak egészséges a fogínye
  • a 35-49 év közötti korosztály fogának több mint a fele szuvas, tömött vagy hiányzik
  • a 65 év felettiek több mint negyede fogatlan

A népesség 19 százaléka, tehát csak minden ötödik magyar mondhatja el magáról, hogy megvan még az összes foga. Összehasonlításul: a skandináv országok lakóinak közel 50 százaléka rendelkezik az összes saját foggal, az EU átlag 41 százalék. Mi ezzel a 19%-kal az utolsók vagyunk a sorban.

Az utóbbi 30 év adatait vizsgálva az is látszik, hogy a teljes fogvesztés tekintetében a legnagyobb mértékű növekedést a 35-44 év közötti korosztály szenvedte el, az érintettek száma meghatszorozódott!

Mi magyarok a szájhigiéné terén sem büszkélkedhetünk: átlagosan 2-3 tubus fogkrémet használunk el évente a fogorvosok által javasolt 12 helyett. Ugyanez az érték a fogkefék vonatkozásában kevesebb mint 1 az ajánlott 4-6 darabbal szemben. Még rosszabb a helyzet a szájvíz, illetve a fogselyem tekintetében: honfitársaink elenyésző aránya él ezekkel a kiegészítőkkel.

A kulcs: szemléletváltás

A gyászos számoknak nem pusztán gazdasági-szociális okai vannak, hiszen függetlenül egy ország vagy társadalom gazdasági fejlettségétől, átlagosan a felnőtt lakosok 10-15 százaléka szenved súlyos fogágybetegségben. Az érintettek egy része olyan általános – sokszor örökletes – betegséggel él, amely a szájhigiéniától vagy az ellátás színvonalától függetlenül hajlamosít a fog- és szájüregi betegségekre.

A többség esetében azonban – és ez hazánk amúgy sem egészségtudatos lakosságára fokozottan igaz – a problémák az elégtelen szájápolás, a dohányzás, az alkoholizmus, a helytelen táplálkozás, a zaklatott életvitel következményeként jelentkeznek, és nagy részük a kellő időben végzett felvilágosító programokkal és rendszeres orvoslátogatással megelőzhető lenne. Vagyis a kulcs a szemléletváltás, az egészségtudatos magatartás kialakítása.

Ha már elveszett, akkor sincs minden veszve!

Sajnos van, amikor a fogvesztés már megtörtént, vagy elkerülhetetlen. De – stílusosan fogalmazva – ilyenkor sincs minden veszve! A mai modern fogászat számtalan megoldást kínál elvesztett fogaink pótlására: az egyszerűbb és olcsóbb eljárásoktól a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő implantátumokig igen széles a paletta. Egy a közös: a pótlások ma már innovatív technológiával, korszerű anyagokból készülnek, magas esztétikai és funkcionális igényeket elégítenek ki, így visszaadják a páciens önbecsülését és megvédik egészségét.

A fogpótlás legkorszerűbb módja a napjainkra rutin beavatkozássá vált implantáció. Az elvesztett fog helyére speciális szövetbarát anyagból (titán) készült műgyökeret helyeznek az állcsontba, mely 3-6 hónap alatt szinte eggyé válik a csontszövettel. Ekkor felkerül rá a végleges korona. A végeredmény esztétikailag és terhelhetőségében is tökéletes és tartós.

Egy életre szól

Az implantáció jó megoldás egy vagy két fog pótlására, a hátsó rágófogak hiányakor, de a teljesen fogatlan páciensek esetében is komfortos végeredményt ad. Ráadásul megfelelő fog- és szájápolás mellett hosszú évtizedekre, akár egy életre szól. Az elmúlt 50 év bizonyította, hogy a titán tartós viselés esetén sem okoz egészségkárosodást. A koronák élettartama véges, de azokat is csak 7-10 évenként kell cserélni.

fogászati implantátum

Ha szeretne többet tudni szakorvosainkról, a kezelés menetéről és árainkról, hívja rendelőnket a +36 1 342 2645 telefonszámon, ahol készséggel állunk rendelkezésére!