„Mostantól dokumentálom a változásokat. Mindent, amin keresztülmegyek, ami történik velem, a számban, a lelkemben. Őszintén, leplezés nélkül, minden fontos részletet…  Nem mint fogtechnikus, hanem mint egy fiatal nő, aki végre elindult a felszabadult mosoly felé vezető úton.”

Felpörögnek az események

Nyolcadik bejegyzés, hatodik aktiválás, sokadik hónap fogszabis lét. Krónikásunk, Szilvi megoszt velünk jót és rosszat, sőt, elárulja, hogy picit csalnak majd a doktornővel! Fogadják szeretettel az újabb naplóbejegyzést!

Nehéz napok, az eddigi legnehezebbek

Nem szépítem, a legutóbbi aktiválás utáni néhány nap volt az eddigi legnehezebb időszak. Szerényi doktornő jelezte, hogy mivel szögletesebb, vastagabb, erősebb íveket kapok, a fájdalom is nagyobb lesz, de erre nem számítottam. Aktiválások után mindig éreztem feszülést, de most az egész arcom, az állkapcsom fájt. Levesen, pudingon, joghurton éltem – szerencsére csak néhány napig. (Amint túlvoltam a nehézségeken, el is mentünk a kedvenc éttermünkbe egy igazi fiesztára!)
Sokat javított a helyzeten, hogy pont a fájdalmas napok alatt rengeteg munkánk volt a laborban; márpedig munka közben számomra megszűnik a külvilág, és most már tudom, a fájdalom is. Ami egyébként semmiség ahhoz a tényhez képest, hogy szélsebesen alakulnak a fogaim!

Figyeljék a számat, mert csalunk!

Azt még mindig nem tudjuk, el kell-e majd felül a tejfogamat távolítani, de az már biztos, hogy alul az egyik kismetszőm nem fogja megúszni. Önöknek elárulom, ott picit csalni fogunk: négy helyett három kismetszőm marad, de azt a hármat olyan szépen elrendezi a kezelés, hogy a kutya sem fogja a hiányt észrevenni, hacsak nem tart létszámellenőrzést a számban.

Turbó sebességre kapcsoltak a fogaim

A készülék már jó ideje nem egy zavaró valami a számban, hanem a testem része. A helyüket állandóan változtató saját fogaimmal kapcsolatban már nem mindig érzek így, kifejezetten esetlen vagyok velük, sokszor összekoccannak, összeakadnak. De mit tegyek, mire megszoknám az új helyüket, már tovább is állnak! És ezzel a kollégáim is így vannak, képtelenek követni a változást, azt mondják, napról napra alakul a mosolyom. Megy ez, mint a karikacsapás!

Vésztői Szilvia

Követné Szilvia fogszabályozó kezelésének további történéseit? Olvassa el naplóbejegyzéseit!