A gyermekek fogászati kezelésének sajátosságai

  • Fontos, hogy a gyermek a fogorvosnál tett látogatásokat ne traumaként, hanem pozitív élményként, akár játékként, izgalmas kalandként élje meg!
  • Ideálisan az első találkozás nem akkor történik, amikor már baj van, fáj egy fog és kezelésre szorul. Ha a kicsik játékos beszélgetés és állapotfelmérés közepette ismerkednek meg a környezettel, a kezelőorvossal, akkor a későbbiekben bátrabbak és együttműködőbbek lesznek.
  • A szülők felelőssége, hogy az első tejfogak megjelenésétől rendszeresen elvigyék fogászati ellenőrzésre gyermeküket, hiszen a tejfogak állapota, a szuvasodás során beinduló gyulladásos folyamatok, az esetleges idő előtti fogvesztés a maradandó fogazatra is kihat.
  • Az is szükséges, hogy a szülő tisztában legyen azzal, hogyan ápolja, már születésétől kezdve, gyermeke ínyét, később a fogait is. A gyerekek szájápolása sokáig, kisiskolás korig elsősorban a szülő felelőssége és feladata!
  • Szülő és fogászati szakember közös felelőssége az egészségtudatosság kialakítása, a szájápolás helyes technikájának ismertetése. Szakembereink már a várandósság alatt tanácsokkal látják el a leendő anyukákat, hogy mit tehetnek gyermekük fogainak egészségéért. Amennyiben a szülő igényli, szakorvosunk vagy dentálhigiénikus kollégánk külön foglalkozik a gyermek szájhigiéniai oktatásával.
  • Félévente javasoljuk a rendszeres fogorvosi kontrollt gyermeke számára!

Dióhéjban a tejfogakról

A tejfogak fejlődése már a magzati korban elkezdődik.

A gyermekeknek 20 tejfoga van, ezek előtörése 6 hónapos kortól 2-2,5 éves korig tart. Természetesen egyéni eltérések vannak, a tejfogak megjelenése széles időhatárok közt történik, akár öthónapos szóródás is lehet.

A fogzás idején a csecsemőnél vagy kisgyereknél nyugtalanságot, nyűgösséget, fokozott nyálképződést, étvágytalanságot, enyhe lázat tapasztalhatunk.

A tejfogak váltása kb. 6 éves korban kezdődik és egészen 11 éves korig tart. Ahogy a tejfogak, úgy a megjelenő maradók tisztítására is kiemelt gondot kell fordítani.

Bár jelenlétük ideiglenes, a tejfogak épp olyan jelentős funkcióval bírnak, mint a maradók. Szerepük van:

  • a harapás, rágás folyamatában
  • a beszédhangok helyes képzésének kialakulásában; akár már egy fog hiánya is beszédzavart okozhat
  • a maradó fogak helyének biztosításában; a tejfogak idő előtti elvesztése a maradandó fogazat rendellenességeihez, szabálytalanságához vezethet
  • az arcforma alakulásában, a megfelelő állkapocs-növekedésben
  • az esztétikában

Egészséges fogak esetén – Megelőzés

A gyermekek fogászati ellátásában a hangsúly elsősorban a megelőzésen van!

A gyerekek esetében betartandó szájhigiénés alapelvek a következők:

  • rendszeres szájápolás (az íny, majd a fogak gondozása is) már a születéstől
  • a szájhigiéniára való igény megalapozása oktatással, otthoni példamutatással
  • a megfelelő fogmosási technika elsajátítása
  • helyes táplálkozási szokások kialakítása (kerüljük a cukrozott tea, cukros üdítők, édességek nagy mennyiségben történő kínálását)
  • a fogsort deformáló cumi elhagyása, de legalábbis gyógycumira cserélése
  • a tejfogak megjelenésétől rendszeres, félévente végzett fogorvosi kontroll, hogy az esetleges elváltozásokat, rendellenességeket időben észleljük
  • a megelőzés fontos része a rendszeres dentálhigiéniai kezelés, mely során eltávolítjuk a fogakon erősen megtapadó és az egyszerű fogmosással szemben ellenálló, baktériumoktól hemzsegő lepedéket (biofilm, dentális plakk), ami a fogkő-képződés, valamint a fogszuvasodás előszobája. Erre gyermekek esetében is kiválóan alkalmas a dentálhigiéniában új dimenziókat nyitó EMS irányított biofilm terápia. 

EMS irányított biofilm terápia –
a kicsiknek is!

Az EMS irányított biofilm terápia a jelenleg elérhető leghatékonyabb, ugyanakkor legkíméletesebb professzionális fogtisztító eljárás. Gyermekek számára is ideális. 

  • Gyengéd a tejfogakhoz és az ínyhez; vegyes fogazat esetén is ideális. 
  • A „No pain”-technológiának köszönhetően teljesen fájdalommentes.
  • Csökkenti az ultrahangos és kézi eszközök alkalmazásának szükségességét.
  • Kényelmes, zajmentes.
  • Az alkalmazott por rendkívül finom szemcséjű, kíméletes, és természetesen édes ízű.
  • Makulátlanul tiszta fogakat biztosít, így elősegíti a fluorid jobb felszívódását. 
  • Preventív kezelés is, lehetővé teszi a szuvasodás korai felismerését, akár megelőzését.
  • A gyerekek szájhigiéniával kapcsolatos motiválásának, ösztönzésének, oktatásának is fontos eszköze.
  • Mivel teljesen fájdalommentes, így kellemes, megerősítő hatású fogászati élményt ad. Vagyis ezek a kezelések meghatározhatják, hogy a gyermekből egy a fogorvost rendszeresen felkereső, a szakemberekkel együttműködő, a szájhigiéniájára igényes felnőtt váljon. 

Ha már baj van: fogászati problémák és megoldások

A szuvasodás

A tejfogak szuvasodásának hátterében többnyire a nem megfelelő fogápolás, illetve a helytelen táplálkozás áll.

Sokan úgy gondolják, hogy a tejfogakat nem kell gondozni, betömni, hiszen úgyis kiesnek. Tény, hogy kiesnek, de nem mindegy, milyen állapotban!
Ha a szuvasodás kezeletlenül marad, az nem pusztán a tejfogra – annak funkciójára, esztétikájára – van rossz hatással, de a környezetében növekedő maradó fogak is károsodhatnak.

A szuvas tejfogak kezelése

A kezelés módja függ a szuvasodás mértékétől.

A tejfog elcsiszolása

Kisebb szuvasodás esetén elcsiszolhatjuk a tejfogat, ezáltal sima felszínt hozunk létre, majd a felületet speciális fluoridtartalmú anyaggal ecseteljük.

Tömés

Nagyobb szuvasodáskor a felnőtt kezelésekhez hasonlóan tömést készítünk.

Gyökérkezelés, a fog eltávolítása

Különösen mély szuvasodás esetén gyökérkezelésre, még súlyosabb esetben foghúzásra lehet szükség.

Barázdazárás

A fogbarázda a maradó őrlőfogakon lévő, homokóra formájú mélyedés, melyben könnyen megbújnak a baktériumok, ételmaradékok. A barázdazárás során ezek feltöltését végezzük el. A kezelés során nincs fogfúrás, nincs foganyag-veszteség. A gyermekkorban alkalmazott biztonságos és fájdalommentes eljárás hatékonyan védi a maradó őrlőfogakat a lepedék megtapadásától, a szuvasodástól.

Kusza fogsor, harapási rendellenességek

A kóros harapások, a szabálytalan fogak mögött sokszor a genetika áll. Még gyakoribb azonban, hogy a probléma:

  • szerzett, például embrionális ártalmak,
  • szájlégzés,
  • atípusos nyelés,
  • idő előtti tejfogvesztés
  • korai szuvasodás,
  • traumás sérülés,
  • leggyakrabban pedig az elnyúló cumizás, ujjszopás eredménye.

Legyen bármi is az ok, a harapási anomáliákat, a fogazat rendellenességeit orvosolni kell – méghozzá minél előbb!

Gyermekkori fogszabályozás

Bár a fogszabályzást sosem késő elkezdeni, de halogatni sem érdemes: minél korábban belevágunk, annál könnyebb a szakember dolga és annál hamarabb túl lesz rajta a gyermek is. Az időben elkezdett beavatkozással megelőzhetjük a kusza, szabálytalan fogsor okozta, akár igen komollyá váló egészségügyi és esztétikai problémákat, pszichés ártalmakat!

A rendszeres kontrollvizsgálat előnye

A rendszeres gyermekfogászati kontrollok a fogszabályozási vizsgálatokat is magukban foglalják. Már egészen korán kiszűrhető számos olyan rendellenesség, ami az adott problémának és a gyermek életkorának megfelelő készülékkel, esetleg logopédus bevonásával viszonylag rövid idő alatt kiválóan kezelhető.

A gyerekkori fogszabályozás célja

A gyermekkori fogszabályozás legfontosabb célja, hogy a még véglegesen ki nem fejlődött fogazat, arc- és állcsontok, illetve az arc izmai számára optimális viszonyokat teremtsünk, a rossz szokások (elnyúló cumizás, ujjszopás, nyelvlökéses nyelés, szájlégzés) miatt kialakult harapási rendellenességeket kijavítsuk.

Készüléktípusok a rendezett fogsorért

Myofunkcionális tréner

Nem kell megvárni az első maradandó fogak megjelenését, hiszen már az egészen kicsiknél is komoly eredmények érhetők el a lágy erőkkel dolgozó myofunkcionális trénerek bevetésével.

A myofunkcionális tréner főbb tulajdonságai:

  • Nem klasszikus fogszabályzó, nincs a szájpadlásra ülő része, fém alkatrésze.
  • A szilikon alapanyagú sínek nem lenyomat alapján, egyéni gyártásban készülnek, de mivel több méretben, formában és különböző keménységben érhetők el, biztos, hogy az életkorának, anatómia adottságainak megfelelő, a problémájára megoldást nyújtó készüléket kapja a gyermek.
  • A legkisebbeknél a kezelés célja a rossz szokások elhagyása, az izmok egyensúlyának beállítása, ezért ekkor olyan, egészen puha szilikonsínt kap a gyermek, ami az izomkörnyezetet változtatja meg.
  • Pusztán a helyes izomműködés elérésével jelentős javulást érünk el az állcsontozat helyzetében, a fogazat állásában. Mindez maga után hozza a beszéd javulását (logopédusra azért szükség lehet), a rágófunkció helyreállását, ami a megfelelő táplálékfelvételhez és a jó emésztéshez elengedhetetlen.
  • Később a puha sínt keményebbre cseréljük, ami már magára a fogra fejt ki hatást.
  • A sínt napközben egy órán át, éjszaka végig hordani kell. Alvás közben eleinte kieshet a készülék, de idővel eljutunk oda, hogy egész éjszaka a gyermek szájában marad.
  • Az időben elkezdett és végigvitt kezeléssel kiskamasz korra bőven orvosolható a baj és elkerülhetővé válik a kivehető vagy rögzített fogszabályozó viselése.

Kivehető készülék

Kisiskolás korban kivehető készülékeket alkalmazunk a szabálytalan fogsor rendezése érdekében.

A kivehető fogszabályzók főbb tulajdonságai:

  • A kivehető készülékeket a 6-13 éves gyerekek kapják.
  • Elsősorban vegyes fogazat – tehát amikor tejfogak és maradó fogak is vannak a szájban – esetén alkalmazzuk.
  • Kisebb-nagyobb mértékű fogazati szabálytalanságok korrigálására, az állcsontok fejlődésének megfelelő irányba való terelésére alkalmas.
  • Általában több éven át kell hordani. Mivel csak bizonyos fogmozgatásokat lehet velük elvégezni, ezért a tökéletes eredmény elérése érdekében a kivehető készülékkel történt kezelés után szükség lehet rögzített fogszabályzó viselésére.
  • A készülék a rendelőben vett lenyomat alapján, egyénre szabva készül a fogtechnikai laboratóriumban.
  • Hatékonyságát nagyban befolyásolja, hogy a gyermek betartja-e az orvos által meghatározott kötelező viselési időt. Ez elsősorban a szülő felelőssége!
  • A kivehető fogszabályzót nemcsak éjszaka, de valamennyit nappal is viselni kell, összesen kb. 12-16 órán át. Evésnél, ivásnál (kivéve: vízivás) el kell távolítani.
  • Fogkefével és fogkrémmel naponta tisztítani kell, illetve időnként fogszabályzó tisztítására alkalmas pezsgőtablettás oldatban áztatni néhány órát.

Rögzített készülékek

Azoknál a gyerekeknél, akiknél már megtörtént a fogváltás, a felnőtteknél is használatos fém vagy esztétikus rögzített készüléket (Alexander, Damon Q, Damon Clear Miracle), esetleg kivehető sínekből álló láthatatlan rendszert (Invisalign) alkalmazunk.

A rögzített készülékek főbb jellemzői: