A düh, szomorúság, öröm, meglepődés és undor mellett a félelem az evolúció során kialakult alapérzelmek egyike. A legtöbb esetben hasznos, hiszen fizikai biztonságunk szolgálatában áll: képzeljük csak el, mi történne, ha nem riasztanának minket a szédítő magasságok, a veszélyes állatok, vagy éppen a fájdalom lehetőségével fenyegető helyzetek! Ilyen helyzetekben a félelem reális és természetes reakció. 

fogászati implantátum

Van, aki a pókoktól, a kutyáktól, netán a feje felett elszálló galamboktól fél betegesen. Akad, aki a nyilvános szereplést vagy a metrózást kerüli mindenáron. Tudjuk, hogy szorongásaink legtöbbjét nem  reális veszély kelti életre, mégis sokszor egy életen át ragaszkodunk hozzájuk. Rémálmaink toplistáján előkelő helyet foglal el például fogsorunk elvesztése. Ki ne álmodta volna már életében, hogy fogai szétmorzsolódtak, vagy nemes egyszerűséggel kihullottak? Pszichológusok hada vizsgálta, mi a megfejtése ezeknek a szorongásos álomképeknek.

Annyi biztos: fogaink testünk és a pszichénk számára is meghatározó jelentőségűek.

Bár C.G. Jung szerint a fogak elvesztése álmunkban utalhat arra is, hogy készen állunk a megújulásra, azonban a dentofóbiásokat, vagyis azokat, akik extrém módon félnek a fogorvostól, ez nem nyugtatja meg. Kutatások szerint a felnőttek 75 százaléka tart valamilyen mértékben a fogászati kezelésektől, és nem kevesen vannak, akik számára a fogorvosi rendelő a pokol egyik mély bugyrát jelenti. Ez a szorongás azonban nemcsak a kiskorúakat érinti, sőt olykor éppen az adrenalinhajhász férfiak azok, akik összerezzenek a fogászat szó hallatára és képesek egycsapásra ismét rémült kisgyermekké válni.

És hogy mitől alakul ki a fogorvos fóbia? Felmérések szerint a rossz tapasztalatok állnak a ranglista élén: sokan máig emlegetik az iskolai fogászatokon megesett rémtörténeteket, de előkelő helyen szerepelnek a korábbi sikertelen beavatkozások és a személyzet nem megfelelő hozzáállása is.

Gondolta volna, hogy egy fogászatot szeretni is lehet? A Profident Fogászati Centrum már bebizonyította, hogy igen!

Bár elsőre furcsának tűnhet, de létezik egy olyan fogászati rendelő, ahol különös figyelmet szentelnek a páciensek pszichés hogylétére és az orvos-beteg kapcsolatra. A szerethető fogászatként ismert Profident 21 éve tartó, töretlen sikerét nemcsak a megbízható minőség garantálja, hanem az is, hogy az összeszokott szakmai csapat családias és szeretetteljes légkörben fogadja pácienseit. Ma már minden fogászat fájdalommentes kezeléseket ígér, de a Profident ettől többre vállalkozik: igyekszik elérni, hogy a fogászati kezelésekre ne úgy gondoljunk, mint „szükséges rosszra” és ne kelletlenül érkezzünk a rendelőbe, hanem szorongások nélkül: úgy, ahogyan egy esztétikai szalont keresnénk föl. Azok viszont, akik mégsem tudják leküzdeni démonjaikat, élhetnek akár az altatás lehetőségével.

Mi a Profident titka?

Talán az, hogy a protokollszagú ügyfélkiszolgálás helyett itt a személyzet kedvessége és törődése miatt érezheti minden páciens VIP-nak magát. Apró gesztusok teszik teljessé mindezt: kávéval és vízzel kínálják az érkezőket, az orvosok személyesen fogadják és kísérik be pácienseiket.

Figyelemreméltó továbbá, hogy az akut problémák esetén sem kell hetekig várni: a Profidentben sürgősségi ellátással fogadnak minden fájdalomtól szenvedőt. Nem csoda, hogy már több, mint 100,000 páciens fordult meg a rendelőben!

 

„Itt mindig biztonságban, értő és szakértő kezek között vagyok, ahol nem csak a fogaimat, hanem a lelkemet is kezelik. Fantasztikus, magasan képzett orvosok, nyugtató színű kezelőhelyiségek, végtelenül kedves, igazán profi csapat. A Profident  nekem az a hely, ahová nyugodt szívvel jöhetek és elégedett, szép  mosollyal távozhatok. Kockázat és mellékhatások nélkül, az őszinte és ragyogó  mosolyért.”

– Kamarás Iván