Dr. Csák Boglárka

Szakmai vezető, Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa

Mindig az orvosi hivatásra készült, mert vonzotta, ahogyan tudomány és innováció az emberi érzelmekkel összekapcsolódik e területen.

Végül a fogorvoslásra esett a választása: lendületes, nyughatatlan természetű emberként szereti a gyors és látványos sikert, amit a fogászati kezelések gyakran meg is hoznak: akár igen rövid idő alatt látványos életminőség-javulást eredményezhetnek. Azt mondja, felemelő végigkísérni az utat, amit a páciensek bejárnak egy fogászati rehabilitáció során: sokszor nem csak új mosoly, új ember is születik.

A fogorvosok körében gyakran igen fiatal korban felmerül az igény saját, egy-két székes rendelő üzemeltetésére. Dr. Csák ezzel szemben tudatosan úgy döntött, hogy nagy és nívós rendelőkben fejleszti és mélyíti tudását, hiszen az ilyen helyeken rendszeresek a komplex esetek, az összetett eljárások, valamint a technológiai vívmányokhoz való hozzáférés lehetősége is sokkal inkább adott, mint a kisebb praxisokban.

Napi szinten végez összetett, több lépésből álló teljes szájrehabilitációkat; munkája során magabiztosan alkalmazza a digitális eszközöket és az egyéb fogászati vívmányokat.

A beavatkozás megtervezésekor és a tényleges ellátáskor is az orvosi és emberi tényezők egyensúlyban tartására törekszik: a szakmai szempontokon túl a páciens igényeit is maximálisan figyelembe veszi. Elérte azt, hogy hozzá már úgy érkeznek a páciensek, hogy tudják: nem csupán kiemelt színvonalú ellátásban, de emberséges bánásmódban, személyes figyelemben lesz részük.

Ahhoz, hogy folyamatosan a legmagasabb színvonalat nyújtsa, lépést kell tartania a szakma dinamikus fejlődésével. Ezt örök kíváncsiként és újítóként egyáltalán nem bánja: lelkes és rendszeres résztvevője jeles kongresszusoknak, workshopoknak. Nemcsak saját területén képzi magát, de követi az endodoncia, az implantológia és a fogtechnika világában történő fejlesztéseket is. 

2023-ban nevezték ki a Profident szakmai vezetőjévé. Nagyratörő, reformer, de a rendelő három évtizedes működése alatt elért eredményeket és a tradíciókat szem előtt tartó szakmai elképzelésekkel érkezett. Úgy újít, úgy helyezi az orvosi munkát új alapokra, hogy közben a folytonosság megőrzésére törekszik. Az a tulajdonsága, hogy kivételesen komplex rálátással bír a fogorvoslás különböző területeire, szakmai vezetői ténykedésében is segíti, támogatja.