Fogpótlás
Hiányzó fogakat már egyetlen fog esetében is fontos pótolni, mivel a foghiány az esztétikai gondokon kívül a fogazat egyensúlyának megbomlásának vezet. A szomszédos és az ellenoldali fogak elmozdulhatnak, a helyükről kiemelkedhetnek, a kontaktpontok megbomlása miatt fogszuvasodás, ínygyulladás keletkezhet, és ez fogelvesztéshez vezethet.
Minél hosszabb ideig áll fenn a foghiány a fogpótlás elkészítése annál nehezebb. A fogpótlások elkészítése a fogorvos és fogtechnikus között szoros együttműködésben végzett precíz munkát igényel.
A koronák, hidak készítésének leírása
Ezt a kezelést 7 napos időtartamra becsülik. A technikai munkát azonban egy kis felárral 4-5 napra lehet rövidíteni.
Első ülés:
Általános vizsgálat után az előzetes előkészületeket, beleértve a szájhigénés kezelést, kell végrehajtani. Lenyomatot vesznek, aminek a segítségével a fogtechnikus az előkészített fogra illő koronát készít.
A megbetegedett fogat lecsiszolják. Úgynevezett csonkot formálnak, amire később a koronát helyezik. Ez alkalommal a páciens kap egy ideiglenes koronát is, gondoskodunk arról, hogy az elkészítési idő alatt sem legyen fogatlan.
Második ülés:
3-4 nappal később történik a vázpróba. A váz pontos fekvését és a harapás helyzetét ellenőrzik. A harapásvétel után az összes egyéni beállítást megcsinálják.
Harmadik ülés:
Majd további 3-4 nap alatt a korona megkapja végleges színét és fényét. A fogorvos a lecsiszolt fogra illeszti , majd véglegesen, speciális ragasztó cementtelés rögzíti.
Negyedik ülés:
Egy nappal később történik még egy ellenőrzés.
Rövid tájékoztatás a koronáról és a hídról.
Elkészítési idő: 7 nap
Garancia: 3 év
Költség: 37000 HUF