Fogszabályozás
A fogak, illetve az állcsontok rendezetlensége, amit a fogszabályozással korrigálni lehet. A gyermekek 6-7 éves kora körül válik észrevehetővé. Ez az az időszak, amikor a kisgyermek szájában megjelennek az első maradandó fogak.
A szülők ilyenkor lepődnek meg, hiszen az addig szép, szabályosan álló tejfogak helyét felváltják a nagynak tűnő, és sajnos gyakran szabálytalanul álló maradó fogak. Ilyenkor érdemes felkeresni először a fogszabályozó szakorvost.
A fogak rendezetlensége azonban sok esetben az állcsontok egymáshoz való viszonyának hibáját is jelentik, és nem csak esztétikai problémát okoz.
A különböző típusú fogszabályozó készülékek megfelelő alkalmazásával, azonban igen nagy százalékuk kijavítható, kezelhető.
A fogszabályozó készülékek a szájüregen belül helyezkednek el. Ritkán, de előfordulhat, hogy ezekhez a készülékekhez a szájüregen kívül is különböző speciális eszközöket kell csatlakoztatni. Azoknál az eltéréseknél, ahol a célok eléréséhez sokkal nagyobb, vagy különleges irányú erőkre van szükség, a szájban lévő készülékhez úgynevezett extraorális eszközöket csatlakoztathatunk.
Pl. Delair-maszk, Headgear (azaz arcív), állsapka. Ezek az eszközök segítik, kiegészítik és hatékonyabbá teszik a fogszabályozást.
A fogszabályozó készülékeknek két nagy csoportja van, a kivehető és a rögzítettek.
Korunk igényei és kihívásai miatt egyre népszerűbbé válik a fogak sorba rendezésének igénye, a fogszabályozás. Természetesen a fogszabályozás célja nem csak az esztétikai problémák megoldása kell hogy legyen, legalább ennyire fontos teendő a rágás, és a rágófunkció helyreállítása is. A rendelőben, az első találkozáskor, a páciens igényeinek felmérése, illetve a később elkészülő pontos diagnózis felállításához szükséges lenyomatvétel és a speciális röntgenfelvételek elkészítése történik. A második alkalommal, már az egyénre szabott kezelési terv megbeszélése, a cél eléréséhez szükséges eszközök bemutatása, azok hordási ideje, a további vizitek rendszerességének ismertetése, és mindezek anyagi vonzatának közlése történik. A gyermekkori fogszabályozás legfontosabb célja, hogy a még véglegesen ki nem fejlődött fogazat, arc és állcsontok számára optimális viszonyokat teremtsünk, s a rossz szokások miatt kialakult harapási rendellenességeket kijavítsuk. Ezt a célt ennél a korosztálynál, szinte mindig
kivehető készülékkel
érhetjük el. A kivehető készülékek a gyermekek számára kényelmesek, csak éjszaka kell őket viselni, illetve esetenként nappal egy-egy órát. A hagyományos éjszakai fogszabályzó készülékek akrilátból, és minimális fém tartozékokkal készülnek
Az új típusú fogszabályozó készülékeket - az úgynevezett trénereket - különböző keménységű szilikonból állítják elő. A trénerek igen kényelmes készülékek, nincs szájpadlásuk, és fém alkatrészük sem. Feladatuk a fogívek fejlesztése és a rossz szokások elhagyásának segítése, s az általuk okozott funkciós problémák megoldása. Ezek a készülékek igen finoman, lágy erőkkel dolgoznak.
A kivehető készülékeket a gyermekek 6-13 éves korukban kaphatják, és több évig kell hordaniuk.
A maradó fogak előtörése után, egyre inkább előtérbe kerülnek a
rögzített készülékkel
történő kezelések. Ez majdnem mindig a felső és az alsó fogakra felhelyezett multiband készüléket jelenti. E kezelések igen gyakran már maradandó fogak eltávolításával is kombinálódhatnak. A rögzített készülékek is többféle anyagból készülnek, lehetnek fémből, műanyagból, porcelánból, sőt, speciális kristályból is. A felnőtt pácienseknél is ezekkel az eszközökkel dolgozunk. A felnőttek fogszabályozó kezelésénél gyakran felmerül az a probléma, hogy napközben se lehessen észrevenni, hogy fogszabályozót hordanak. Ezekre az esetekre is többféle megoldás lehetséges. Ritkábban ugyan, de a felnőtteknél is hatásos lehet egy éjszakai készülék. A másik megoldás, a multiband készülék esztétikus anyagból készült típusának kiválasztása,vagy a készülék részleges, nem az összes fogra történő felragasztása, ha az eset ezt lehetővé teszi.
Létezik még az úgynevezett
„láthatatlan” fogszabályozó
mely áttetsző sínek sorozatát jelenti. Ezt a speciális „láthatatlan sínt” Amerikában fejlesztették ki, és ott is gyártják. Ennek a készüléknek a neve
INVISALIGN
Minderről részletesebb tájékoztatást és információt olvashat a „Láthatatlan fogszabályozás” címszó alatt!
Az aktív fogszabályozás befejezésével, melynek ideje 18-36 hónap között változhat, szükség van az eredmény megőrzésére. Ezt az időszakot nevezzük retenciónak.
E feladat elvégzése is többféleképpen lehetséges, a módszer kiválasztása szintén egyénre szabottan történik. Ezen idő alatt a fogszabályozó orvossal történő találkozásokra egyre ritkábban van szükség, de eleinte pár havonta, később pedig évente tanácsos a kezelőorvost felkeresni.
Várjuk Önöket - forduljanak hozzánk bizalommal!